Add meg itt a címsor szövegét

2021.05.31.

Hatás Reklámstúdió Kft

SAJTÓKÖZLEMÉNY

GYAKORNOKI PROGRAM A HATÁS REKLÁMSTÚDIÓ KFT-NÉL.

A Hatás Reklámstúdió Kft 13,02 millió forint, 100 %-os vissza nem térítendő támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program „Gyakornoki program pályakezdők támogatására” című pályázati program keretében.

A 13.015.430 Ft, azaz tizenhárommillió-tizenötezer-négyszázharminc forint összköltségű program 2021. május 31-én hiánytalanul megvalósult.

A Hatás Reklámstúdió Kft a GINOP-5.2.4-16-2018-03359 azonosító számú pályázati programot a társaság Szolnok, Koszorú utca 11. 3153 hrsz székhelyén valósította meg.

A támogatással megvalósuló program célja a vállalkozás piaci versenyképességének megőrzése, a megrendelői igények pontos, határidőre történő kiszolgálása és a humán-erőforrás kapacitás fejlesztése volt.

A foglalkoztatotti létszám bővítésének tervezésekor a vállalkozás vezetése elsődleges célcsoportnak jelölte mag a fiatal, frissen végzett 25 év alatti célcsoportot. 

A Hatás Reklámstúdió Kft meglévő fiatal és lendületes csapatába a 100 %-ban támogatott pályázati program keretében 4 fő gyakornok felvételét valósította meg, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a vállalkozás további dinamikus fejlődéséhez.

A vállalkozás sokrétű tevékenységének köszönhetően az új gyakornoki munkavállalóknak lehetőségük volt a gyakorlatban alkalmazni a szakképzés során megszerzett ismereteiket illetve megismerkedhettek a XXI. század legújabb nyomdaipari technológiáival.

A támogatott pályázati program keretében 4 fő gyakornok foglalkoztatására került sor:

  • 1 fő irodai asszisztens
  • 3 fő dekoratőr

A támogatott program során a Hatás Reklámstúdió Kft a továbbfoglalkoztatási kötelezettségeit hiánytalanul teljesítette és mind a négy gyakornok részére biztosította a hosszú távú foglalkoztatás lehetőségét.

Hatás Reklámstúdió Kft.

KAPACITÁSBŐVÍTŐ ESZKÖZBESZERZÉSI BERUHÁZÁS A HATÁS REKLÁMSTÚDIÓ KFT-NÉL.

GINOP-1.2.2-16-2017-01290

A szerződött támogatás összege: 34,99 MILLIÓ FORINT

A támogatás mértéke: 50 % vissza nem térítendő

A projekt befejezési dátuma: 2018.07.13

A projekt tartalmának bemutatása: A Hatás Reklámstúdió Kft 34,98 millió forint, 50 %-os vissza nem térítendő támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása” című pályázati kiíráson.

A 69.973.900 Ft, azaz hatvankilencmillió kilencszázhetvenháromezer kilencszáz forint összköltségű beruházás a 2018.07.13-án megvalósult.

A támogatással megvalósuló beruházás célja a technológiai háttér fejlesztése, komplexebbé tétele a jelentősebb hozzáadott értéket produkáló termelés megerősítésével. A beszerzés révén 10-15%-os kapacitásbővülés várható, az új berendezéseknek köszönhetően a selejtarány megközelítőleg 1 % alá csökken, illetve a gyártási-szolgáltatási idő jelentősen lerövidül.